Az IRA története

Az IRA múltja

"Amikor az IRA-t emlegetjük, pontosítani szükséges: az IRA nem katolikus terrorszervezet, hanem köztársasági hadsereg. A félretájékoztatás célja nyilvánvalóan a valóság elfedése egy álmorális érzület jegyében, mely azt mondatja az emberrel: nahát, már megint ezek a fanatikus írek, s még ők mondják magukat kereszténynek? Ki az, akinek érdeke az effajta dezinformáció?

Az IRA-t brit provokáció hívta életre. Joggal vetődhet fel a kérdés: ha így áll a helyzet, miért nem védheti meg magát a jogaiban korlátozott és állami segédlettel megtámadott kisebbség? Miért csak az egyik oldal, az Ír Köztársasági Hadsereg harci tevékenysége hírértékű a világsajtó számára? Jogosan vádolják terrorizmussal és köztörvényes bűncselekményekkel az IRA politikai szárnyát, a Sinn Féint? Nem kétséges, hogy az IRA merényletek egész sorozatát követte el 80 éves fennállása során. Bombamerényletek, szállodák, kocsmák, civil célpontok, emberrablás, orvlövészet hosszan folytathatnánk a sort. Az ártatlan emberek meggyilkolása örökre az ír köztársaságiak lelkén szárad, aktivistái sok száz kívülálló életét oltották ki."

John Kelly, volt IRA hadseregtanácsi tag, 2000 tavaszán

Az IRA a kezdetekben

A konfliktus magvait 1916 húsvét hétfőjén vetették el, amikor kirobbant az ír nemzeti felkelés a brit uralom ellen. Három évvel később, 1919-ben már az Ír Köztársasági Hadsereg, az IRA állt a britek elleni függetlenségi harc élén. Az 1921-es angol-ír egyezmény felosztotta a szigetet: hat északi megye Ulster néven Nagy-Britannia része maradt, a katolikus Dél pedig domíniumi státuszt kapott. Az ír nacionalisták azonban elutasították ezt az egyezményt; a konfliktus elkerülhetetlenné vált. 1949-ben az Ír Szabad Állam neve Ír Köztársaság lett; a kétharmad részben protestáns lakosságú Ulster továbbra is Nagy-Britanniához tartozott.

Észak-Írországban a protestánsok irányították a politikai és a gazdasági életet; a katolikus kisebbség a munkalehetőségek, a lakáskörülmények és a választási feltételek terén is hátrányt szenvedett. A protestáns uralmat jelképező Ulsteri Királyi Rendőrség ezt a helyzetet tartotta fenn. A katolikusok 1968-ban erőszakmentes akciókkal próbáltak változásokat elérni; békés felvonulásaikat azonban a hatóságok rendre szétoszlatták. A tüntetések és felvonulások ennek ellenére folytatódtak; a katolikusok azt remélték, hogy így is kikényszeríthetik a társadalmi, politikai és gazdasági változásokat Észak-Írországban. Az írek a békés felvonulások módszerét a hatvanas évek amerikai polgárjogi mozgalmától vették át.

A konfliktus akkor robbant ki, amikor a katolikusok Derryből Belfastba tartó menetét az ulsteri rendőrség brutálisan szétverte. A feszültség tovább nőtt, amikor a protestáns szélsőségesek megtámadták Bonside-ot, Derry katolikus negyedét; ezzel a mérsékelt megoldás lehetősége végleg meghiúsult. 1969 nyarán újabb zavargások törtek ki, amelyekért mind a katolikus, mind a protestáns közösség felelős volt; eluralkodott a káosz. A következő hónapokban az észak-ír kormány brit csapatokat hívott be, hogy helyreállítsák a rendet. Ekkor az Ír Köztársasági Hadsereg félkatonai szervezete a katolikus kisebbség védelmezőjeként lépett fel. Ez azonnal kiváltotta a protestáns hatóságok megtorló intézkedéseit. Úgy döntöttek, hogy a felvonulásoknak 1971 augusztusától tömeges internálással vetnek véget. A tárgyalás nélkül fogva tartott személyek kizárólag katolikusok voltak, s ez még jobban elidegenítette őket Nagy-Britanniától.

A Véres Vasárnap

Brit katonák és észak-írek a "véres vasárnapon"

1972. január 30-án - amit azóta "véres vasárnapként" említenek - a brit katonák az internálás ellen tüntető tömegbe lőttek, és 13 embert megöltek. Ez az esemény mindennél jobban hozzájárult ahhoz, hogy az IRA terrorista szervezetté váljon. Az IRA 1972 februárjában kezdte meg terrorhadjáratát a protestáns és a brit célpontok ellen. Az elharapódzó erőszak megfékezésére a brit kormány felfüggesztette az észak-ír parlamentet és átvette az országrész irányítását, ahol már tizenötezer brit katona állomásozott.

Mind az írek, mind a britek másként ítélik meg a történteket. A mai napig viták övezik, hogy valójában hányan is tüntettek azon a napon. A különböző források 5 000 és 30 000 közé teszik a protestálók számát. A tüntetők a városházához akartak vonulni, de meg kellett változtatni az útvonalat, mert a hadsereg elbarikádozta az utat. Egy kisebb csoport kivált a tömegből, hogy a barikádokon át, az eredeti tervüknek megfelelően eljussanak a városházához. Miközben a katonákat szidalmazták, köveket dobáltak feléjük. Válaszként vízágyut, könnygázt és gumilövedéket vetett be a hadsereg. Az ehhez hasonló összecsapások mindennaposak voltak Észak-Írországban. Amikor a brit parancsnokságra eljutott a hír, hogy a körzetben egy IRA orvlövész tevékenykedik, kiadták a parancsot, hogy éles lőszert vessenek be. A tömeg menekülni kezdett, miközben az előrevonuló ejtőernyős zászlóalj katonái több mint száz töltényt lőttek ki a tüntetőkre. A 13 halálos áldozat közül 6 még fiatalkorú volt. A korabeli beszámolók alapján mindegyikük fegyvertelen. A 14 sérült közül 12 embert sebesítettek meg a lövedékek, 2 embert a páncélozott járművek gázoltak el. Szemtanúk beszámolója szerint a katonák földön fekvő sebesülteket is meggyilkoltak és tüzet nyitottak a sebesülteket ellátni próbáló orvosokra is. A helyszínen többeket letartóztattak, számos civil eltűnt vagy évekre börtönbe került. Az esemény a brit sajtóban évekig tabu témának számított.

A helyzet elmérgesedik

Az IRA bomba-merényletekkel és gyilkosságokkal válaszolt. Gyilkosság áldozata lett Lord Mountbatten, a II. világháború hőse, a királyi család tagja is. A konfliktust tovább mélyítette, hogy a britek megszüntették a bírósági eljárásokat, amelyeket az Amnesty International kezdeményezett az internáltakkal való rossz bánásmód miatt. A Maze börtönbe zárt IRA-tagok éhségsztrájkba kezdtek, így tiltakoztak a sérelmesnek ítélt börtönszabályok ellen. Azt követelték, hogy politikai foglyoknak tekintsék őket. A "különleges státusz" elnyeréséért indított éhségsztrájkot a Maze börtönben Bobby Sands IRA-vezető, az észak-ír parlament tagja is. 1981. május 5-én Bobby Sands meghalt - és az ír katolikusok mártírjává vált.

Az IRA kegyetlen és véres bosszút állt: tagjai brit laktanyákat támadtak meg, ezúttal London szívében. A távirányítású bomba két katonát megölt és 40-et megsebesített; a Buckhingam-palotát őrző testőrök lovainak tetemei a nyílt utcán hevertek. Ez és a többi terrortámadás, amit Nagy-Britannia fővárosában hajtottak végre, megerősítette azt a brit szándékot, hogy megsemmisítsék az IRA-t. Ám három évvel később az IRA mégis képes volt lecsapni: merényletet kíséreltek meg a brit uralom szimbólumának tartott miniszterelnök, Margaret Thatcher és kormánya ellen. A bomba abban a brightoni szállodában robbant, ahol az akkor kormányzó konzervatív párt éves kongresszusát tartotta. A robbanás megölte a kabinet egyik tagját, a hotel három v

endégét és megsebesített 32 embert. A brit vezetésnek küldött nyílt hadüzenetre Thatcher a rá jellemző határozottsággal válaszolt: "Nincs alku a terrorizmussal!" Szilárd álláspontja egységbe forrasztotta a kormányzó párt tagjait.

1985 novemberében Nagy-Britannia és az Ír Köztársaság kormányfője egyezményt írt alá, mely szerint együttműködnek az észak-ír problémák békés megoldásában. Ezt azonban mind az IRA mind a protestáns szélsőségesek ellenezték. Az erőszak légköre sem tudta azonban elnémítani a mérsékelt katolikusok hangját. 1985 novemberében a Szociáldemokrata Munkáspárt a szavazatok 60 százalékát kapta meg, és ezzel legyőzte a Sinn Féint, az IRA politikai szárnyát. Az IRA mindazonáltal újra és újra lecsapott. Tagjai gyakran használták a Líbiától kapott "Semtex" robbanóanyagot, mely olykor nem csak a kiszemelt áldozatokkal végzett. A nyolcvanas évek végén az IRA brit NATO-támaszpontokat támadott Európában; pokoli eszköze, a "Semtex" válogatás nélkül ölte a katonákat és a civileket. 1988 nyarán egy pokolgép hatalmas pusztítást okozott az angliai Kentben egy haditengerészeti bázison. Ez az esztelen erőszak, a fiatal katonazenészek értelmetlen halála tovább mélyítette az IR

A és a brit kormány közötti szakadékot.

Az IRA végnapjai

2008 szeptember elején a következő hírt hozta le a a világsajtó:

Gyakorlatilag megszűnt az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) mint működő fegyveres csoport, mivel katonai vezetése immár semmilyen szerepet nem tölt be - áll az észak-írországi megbékélési folyamatot felügyelő független szakértői bizottság (IMC) szerdán közzétett átfogó jelentésében.

A brit és az ír kormánynak megküldött helyzetértékelés szerint a korábbi legnagyobb északír katolikus milícia legfőbb operatív testülete, a katonai tanács - amely a terrorkampány idején a fegyveres akciókat irányította - semmilyen formában nem működik.

A jelentés szerint az IRA "tudatos döntéssel" teljesen leépítette, illetve használaton kívül helyezte azon struktúráit - köztük a katonai tanácsot -, amelyek "fegyveres harc idejére valók".

Az IMC azon a véleményen van, hogy a folyamat passzív volt, vagyis az IRA ezeket a szervezeti egységeket nem számolta fel fizikailag, hanem egyszerűen hagyta "elenyészni" őket.

A megfigyelő testület szerint a britellenes katolikus erő részéről nem várható hivatalos bejelentés a katonai tanács és a többi harci strukturális elem leszereléséről.

Ez gondot okozhat az Észak-Írországot egyébként most már közösen kormányzó republikánus és britpárti protestáns erők együttműködésében. Ez utóbbiak ugyanis egyértelmű bejelentést követelnek a katolikus féltől arról, hogy az IRA harci elemei valóban véglegesen megszűntek működni.

Shaun Woodward brit északír-ügyi miniszter azonban szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: az IMC jelentése nem hagy kétséget afelől, hogy a katolikus milícia hadvezetési struktúrái "már nem működnek olyan formában, ahogy a fegyveres konfliktus idején működtek".

Woodward "átütő jelentőségűnek" minősítette az IRA fegyveres működésének végéről szóló szerdai jelentést.

Az IRA három évtizedes - az 1998-as, történelmi jelentőségű nagypénteki rendezési egyezséggel lezárult - észak-írországi és nagy-britanniai terrorhadjáratában háromezren haltak meg, köztük hétszáz brit katona.

Az ulsteri rendezési folyamat az 1998-as egyezmény után is még csaknem egy évtizedig zajlott. A tényleges áttörés tavaly történt, amikor az IRA leszerelte fegyverzetét, és bejelentette, hogy a továbbiakban lemond az erőszak alkalmazásáról.

Jelenleg a protestáns britpárti, illetve az ír egyesítést pártoló katolikus oldal két legradikálisabb politikai ereje, a Demokratikus Unionista Párt és az IRA politikai szárnyának tekintett Sinn Féin együtt kormányozza Észak-Írországot, korábban teljesen elképzelhetetlen koalíciót alkotva.