A lelki terror lélektana

Különös, fojtogató atmoszférájú dráma szereplői azok az emberek, akik a lelki terror nevű játszmákban élik hétköznapjaikat. Óvatosan lehet csak közelíteni hozzá, mert időzített bombához hasonlóan sérülékeny a felülete és hatalmasat robbanhat a hozzá nem értők kezében. Kérdések garmadáját hozza felszínre: mi is az a lelki terror, mik a kritériumai, ki és hogyan döntheti el jogosultságát, hogyan és milyen alapon szankcionálható stb.? És kételyek garmadáját is: tetten érhető-e egyáltalán, nem válhat-e egy méltatlan és hazug eszközzé abban a lélektani hadviselésben, amiben az egyik fél a másikat igyekszik lehetetlenné tenni? S egyáltalán: hol van a határ az elviselhető és az elviselhetetlen, a „csak” fájdalmas és a sérülést okozó, a kellemetlen és kriminális között?

A látszat és a valóság talán sehol sem annyira különböző, mint ezen a területen. Nyilvánvalóan számtalan megnyilvánulása van, a szerepeknek és kapcsolatrendszereknek sokféle változata, de az átlag törvényszerűségének megfelelően mégiscsak felállítható egy modell. Egy tipikus helyzet. Ami nagyjából jellemzi a szóban forgó szituációkat. S noha, tudjuk, vannak férfi elszenvedői is ezeknek a rémtörténeteknek, azért százalékosan nagyobb arányban képviseltetik magukat a nők.

A lelki sanyargatás egy különleges kategória, hiszen nem mérhető objektív, empirikus eszközökkel. Nem használható hozzá szögmérő vagy vonalzó, nem lehet lefényképezni, nem rakható mérlegre. Mindennek a tetejébe még külsérelmi nyomok sincsenek, egy csepp vér sem folyik, egyetlen kék-zöld folt sem csúfítja ábrázatát. Sokkal álnokabb, képmutatóbb fenevad ez. A másikat uraló ember általában teljesen normális életet él: kifelé. Sőt, még tiszteletreméltóbb is lehet az átlagnál. Fontos számára a látszat, mert ez jelenti az alibit abban a merényletben, amit egyébként folyamatosan, és kitartóan követ el hozzátartozója ellen. Ezzel takarózik, ennek oltalmában tökéletesítheti szégyenletes eszközeinek repertoárját: „én tisztességes ember vagyok, felelősségteljes munkával, a családomnak élek, lehet rám számítani - bárki tanúsíthatja. A munkahelyem, a rokonságom, az utca, egyáltalán az egész mikrokörnyezetem koronatanú lehet az ellenem indított rágalomhadjáratban.” Egy jól szervezett (vagy jól manipulált?) organizmus áll szemben a váddal: az otthonra korlátozódó vérszívóval. Ugyan, ki hinné el egy ilyen tisztességesen élő és dolgozó, makulátlannak mutatkozó emberről, hogy ugyanakkor egy házi szörnyeteg is? Azt hiszem, ez az egyik fő jellemzője a lelki terrornak. Az elkövető kétszínű, csalóka skizofrenítása. A kívül áldás, belül átok álszentsége. A kinti világ hűvös diplomatája forró fejű őrjöngővé válhat benti világában. Az „otthon melegében.”

A lelki terror áldozata

De vessünk egy pillantást az elszenvedőre is! Ő valószínűleg félelmekkel, gátlásokkal telelyuggatott lelkével takarózik, ezt az agyonszaggatott matériát használja az elkendőzésre, beburkolódzásra. Nem mer, nem tud lépni. Hallgat, elhallgat, titkol, reméli, hogy rossz álom az egész, hogy ez nem is vele történik meg. Keresi istenét, felszabadítóját, megváltóját, hisz a csodákban - mert sokkal többet nem tehet. Lebénítja a reménytelenség. Úgy érzi, nincs kiút helyzetéből, nincs ereje, támasza, lelki és anyagi lehetősége a változtatásra. Úgy érzi, bolondnak tartaná a világ, ha kiteregetné családi szennyesét. A valóság pehelysúlya az övé, szemben a látszat nehézsúlyával. Ezzel a silányka adománnyal nem indulhat ringbe.

A házi pokol karmesterei általában olyan férfiak, akik komoly önértékelési gondokkal küzdenek. Mindenképpen látványos és egyre mélyülő szakadék van az önmaguk elé felállított és a ténylegesen teljesített kép között. Ez okozza frusztráltságukat, se ennek manifesztálódása a másik folyamatos bántása. Vagy azért, mert nem tud mit kezdeni a bensejét feszítő elégedetlenségekkel, és lelke tűzhányójából egyszerűen muszáj kiokádnia hiányérzetei láváját a legközelebb állóra, vagy azért, mert téves oknyomozásának eredményeképp tényleg a feleséget tekinti hivatalos bűnbaknak.

Az önmagával elégedetlenkedő és ezt a dilemmát megoldani nem tudó személyiség csak egyik fajtája az „otthonszörnynek”. Súlyosbíthatja a helyzetet, ha valamilyen pszichés problémával társulva jelenik meg a színen. A pszichológia számos idevágó vizsgálata foglalkozik az ügy lélektani hátterével. „Az önmagukat nehezen kontrolláló, ingerlékeny emberek gyakran követnek el erőszakos tetteket. - A paranoid személyiségzavarosak gyanakvóak, tartózkodóak és gyakran kijönnek a sodrukból, főként valós vagy képzelt megaláztatásuk folytán. - Akik nem érzik magukat biztonságban, kisebbrendűségi komplexusban szenvednek, többnyire csak otthon erőszakoskodnak, nem hidegvérrel, hanem dühből, féltékenységből cselekednek, és általában nagyon megbánják tetteiket.”

Kiút a lelki terrorból - az okok megszüntetése

Ami fontos momentum. Oda kell figyelni rá. Azok a férfiak, akik lehetetlenné teszik a családon belüli "békés egymás mellett élést", nem minden esetben elvetemült, terrorista lelkű egyedek, akik élvezetüket lelik a pusztításban. Gyakran személyiségzavaros, lelkileg sérült emberek, akik támogatásra, kezelésre, tanácsadásra szorulnak. Ez a tény azonban nem könnyíti meg a velük élők életét. Ha a hozzájuk rendelt nők nem tudják elviselni e gyötrődések bénító kitöréseit, ha félelmet vált ki bennük társuk lelki vívódása, ha a mindennapok megszokott folyását lehetetlenítik el a romboló hullámok - akkor lehessen számukra is választható alternatíva megbontani ezt az életközösséget.

Olyan társadalmi egységekre, helyi szervezetekre, hivatalos és civil fórumokra van szükség, ami a szűkös lehetőségeken belül kínálja a legoptimálisabb megoldást mindkét fél számára. A lehető legkevesebb erőszakkal és a lehető legtöbb empátiával kell megkeresni a megoldáshoz vezető eszközöket.